Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

A lovagom

2017-02-04

A szállás egy kollégiumba volt nagyon közel a belvároshoz . Minden reggel 4kor keltünk és egy busz jött értünk ami elvitt minket a város melletti gyümölcsösbe .Málnát szedtünk . Hajnalba átázott a cipőnk a harmattól de napközben megszáradt a majd 40 fokban. Pikk pakk nagyon szép csokilányok lettünk de csak ott ahol nem fedte ruha a testünket. Festett vörös hajamat is gyönyörűen kíszívta a nap ( eszméletlenül néztünk ki :) :) ) Már második nap felfedező útra indultunk a városba . Tőlünk nem messze volt egy kiülős teraszos kocsma .Akár hányszor sétáltunk arra mindig ott bandázott egy fix baráti társaság főként pasik . Az egyik fiúcska kitűnt a többiektől . Túl közel nem merészkedtünk de messziről is megállapítottuk hogy helyes .A kocsmától nem messze majdnem szembe volt egy kis ABC oda jártunk vásárolni amikor időnk engedte . Volt hogy kiültünk a bolt előtti padra beszélgetni közbe lestük a lovagunkat . Ez általában késő délutánonkénti program volt ekkor már 5 napja voltunk ott. Következő nap leültünk ugyan úgy .Velünk szemben lévő padon fiatal lányok viháncoltak mi pedig beszélgettünk néha néha oda lestünk a kocsma teraszra. Aztán a lovagunk felállt az asztaltól majd határozott lépésekkel elindult felénk (Úristen ide jön ) bepánikoltunk ! De irányt változtatott majd a szembe ülő lányokhoz ment oda . Láthatóan ismerték egymást váltottak pár szót ( közelről még helyesebb volt ) majd felénk fordult napszemüvegét letolta az orrára és csak annyit mondott - na én mentem mert csak leskelődni jöttem - elmosolyodott és elindult vissza a haverjaihoz .Mi csak ültünk és lestünk hogy ez mi volt ? ! Nekünk célozgatott ? 5 perc nem telt el és az egyik haverja aki biciklin mindig ott bohóckodott elindult felénk és pontosan előttünk állt meg . - A haverom azt kérdezi nem innátok e meg velünk valamit? - ledöbbentünk egyből rávágtuk hogy NEM !!! Magyarázkodtunk hogy korán kelünk meg ilyenek ( közbe meg be voltunk fosva :) ) A srác vissza tekert mi egyből felpattantunk és a kollégium felé vettük az irányt de két lépés után meggyőztük egymást hogy nehogymár meg tuti nem véletlen így vissza fordultunk és kivörösödött arcal csatlakoztunk a társasághoz akik nagyon barátságosak voltak. És ott ült a lovagunk is önelégült vigyorral a fején . Nagyon cuki volt. Mindenki sorba bemutatkozott lovagunk is ( nevezzük Balázsnak ) Letelepedtünk , beszélgettünk , sört ittunk és láthatóan nagyon bejött Balázsnak Évi . Szupi kis este volt mindenki mesélt mindenről lovagunkról kiderült hogy friss rendőr ez nekem nagyon imponált bár ő nem nagyon foglalkozott velem vagyis akkor még úgy tűnt. Innentől kezdve minden délután munka után kilátogattunk és bandáztunk . Egyik nap Balázs velem szembe ült le és szinte csak nekem beszélt , bókolt , néha megfogta a kezemet nem tudtam mire vélni néztem bambán Évire aki csak mosolygott és úgy tűnt nagyon jól elcseverészik Balázs barátjával ( nevezzük Gergőnek ) . Nagyon tetszett nekem a srác nagyon szép mosolya volt szép volt a keze is és a cipője is rendben volt . Nagy dumás volt ittam a szavait. Amikor indultunk vissza a koliba elkérte a számomat ( meglepődtem) . Persze hogy megadtam. A vissza vezető úton csak áradoztam Évinek hogy olyan jó pasi és hogy milyen jó vele beszélgetni mire leesett hogy ez talán rosszul esik az én barátnőmnek .De megnyugtatott hogy Gergő sokkal szimpibb neki és szerinte helyesebb is mint Balázs úgy hogy csak nyugodtan áradozzak. Boldog voltam ! Még aznap kaptam egy sms-t hogy nagyon helyes lánynak tart és jó lenne egyszer csak ketten talizni . Vigyorogva aludtam el.Másnap is kaptam sms-t de nem Balázstól. Tomi volt az ! Azt írta hogy kórházba van eltört a lába. ( na és akkor én most mit csináljak??? Gondoltam ) írtam neki hogy jobbulást de többet nem ( itt már szerintem kiábrándultam illetve az új hely , emberek nagy hatással voltak rám ) Azt hittem ennyivel lezártam de sajnos nem ! Hívott a huga ! Felvettem és ő azonnal ordítani kezdett velem hogy mit képzelek magamról kiszaggatja a hajamat agyon fog verni csak találkozzunk mert én tönkre tettem a tesóját. Közbe anyóspajtás is ott sipákolt a háttérbe .Én meg mondtam hogy nem miattam tört el a lába. A húga egy pillanatra csöndben maradt majd vissza kérdezett hogy a lába? Mondtam igen mert állítólag kórházba van törött lábbal. ( Nem volt neki eltörve de még ekkor sem értettem ) Hugica felvilágosított hogy mióta eljöttem Tomi nem eszik nem alszik ki van bukva...Ez aaaz van Isten!!! Csak nem fordult a kocka ??? De bizony fordult ! Anyukám másnap hívott hogy Tomi ott sírt nálunk és tanácsot kért hogy mit tegyen hogy engem vissza kapjon ?! ( egyem meg 2 év után rájött hogy szeret ) Nagyon kiábrándító volt és nem is érdekelt a szombati randi lebegett a szemem előtt és reménykedtem hogy meg fog csókolni Balázs . Pénteken is taliztunk kint a kocsmába és mindenki ott volt kB 15 en ültünk 2 asztalnál . Szép este volt... - sajnos holnap nem tudunk találkozni éjszakára megyek szolgálatba - mondta kicsit lebiggyesztett szájjal . Elszomorodtam amit ő egyből észre vett és megsimította az arcomat ( nagyon jól esett ) ilyen közel még nem engedtem ... majd nyomott egy puszit az arcomra majd még egyet és még egyet ...elhúztam a fejemet erre megkérdezte , hogy - szégyellsz?? ( én őt ?ugyan ki előtt hisz mindenki az ő barátja volt ) Nagyot nevettem majd vissza toltam az arcomat a szájához de ő finoman maga felé fordított és lágyan puhán finoman megcsókolt ( micsoda csók volt !!! ) A két asztal nekünk tapsolt füttyögött . Kicsit bele is pirultám. Hát így történt Balázzsal az első csók és még elcsattant egy jó pár az elkövetkező egy hétben .Ezen kívül semmi nem történt pedig tudtuk hogy nem maradok ott örökre . Nagyon belezúgtam !!! Ahogy jöttünk olyan hírtelen mentünk haza nem volt más választásunk egy héttel hamarabb jött az a busz ami vitt minket haza mert nem volt annyi termés . Nem tudtam elköszönni éjszakás volt megint mi pedig korán reggel indultunk . Pénz nem volt a telefonkártyámon . Mielőtt felszálltunk mindenki megkapta a pénzét és mikor átértünk Marcaliba a benzinkúton egyből feltöltöttem a kártyámat és hívtam Balázst pedig tudtam hogy az igazak álmát alussza az éjszakás műszak után.Nagyon rossz volt Ő sem értette ...utánnam akart jönni várjam meg ott ahol vagyok ( a szívem megszakadt ) ...Hazáig sírtam!

Hozzászólások (0)